Firenzei tavasz

Csütörtökön tehát

Irány Nápoly. A vonaton kaptunk grátisz Corriere della Serát, úgyhogy azzal el is voltunk két és fél óráig, illetve Zita Campania-könyvével, mert neki még olyan is van, igaz, elég gagyi, jót szórakoztunk az értelmes térképeken. (Később vettem egy másikat a sorozatból, csak pugliásat, hadd szórakozzak itthon is jót - két euróért vesztegették, persze.) Kiderült, hogy semmit sem tudok Nápolyról... mondjuk az útikönyvtől se lettem sokkal okosabb, és gyanítom, még a három nap végén sem eléggé, és persze bizonyára nyáron az igazi a város. De így sem unatkoztunk, és nem is kellett elhagynunk Capriért vagy Pompeiért, akadt elég látni- és kóstolnivaló...

Nnaszóval, úgy mesélnék... is, meg nem is. Három a magyar igazság: egyszer megtörtént, másodszor újra, egész úton hazafelé (és az jó hosszú volt), harmadszor pedig mondjuk így, szavakban? Az okosok szerint az írásba belehal, ami él - mégis úgy kell az, mint egy falat... pizza? De nagyon valószínű, hogy aki Nápolyt látta, úgyis meghal, hát akkor haljunk együtt. Tehát az úgy volt, hogy...

... mindenkinek, aki olvasott, és a firenzei tavaszra szavazott a goldenblogon :)

Egyelőre ezekkel a képekkel búcsúzom: Firenze esti arca a Piazzale Michelangelóról lenézve. Aztán ki tudja, talán előkerül még valami a kép- és emléktárból... Kellemes nyarat mindenkinek, aki olvas(ott)! :-)

A város középpontja és első számú látványossága "megér egy misét". A hihetetlen, monumentális, aprólékosan kidíszített firenzei székesegyházról van szó.

Az utolsó délutánunkon meglátogatott minket Réka, és még Mohamedet is sikerült rávenni, hogy sétáljon egyet velünk, jégkrémeztünk, aztán kiültünk a háromszögre, nagyon hangulatos volt - vagyis az lett volna, ha nem éreztük volna, hogy ez az utolsó alkalom, hogy itt ülünk együtt…

Mégiscsak tetszik Bologna, főleg mióta - másodjára - épp a nagy leárazások napján sikerült odautazni... igaz, épp a vásárolgatás miatt aznap túl sok képet nem csináltam, de azért párat beszúrok még ide a régiek közé.

Az egyik utolsó napunkat beárnyékolta a közel-keleti helyzet: amúgy is ijesztő ilyen hírt hallani, tegnap viszont különösen rosszul érintett mindenkit, hiszen itt van velünk Mohamed.

Ma jöttem rá, hogy a hvg-s látogatókat honnan fújja a szél.

Együtt szoktak minket nézni spanyolnak is, németnek is, esetleg portugálnak; Zita olykor francia (de elmegy brazilnak is), én meg svéd lehetnék.

Még egészen pontosan egy hét van hátra. Furcsa érzés... de ezt hagyjuk egyelőre, az elmúlt napokról akartam írni a jövő helyett. Vagyis hogy (meccsnézésen kívül) mivel is telt eddig a július...

Fináléjához közeledik a firenzei tavasz is, igen. (Így július tájt.) De most másról lesz szó - ami miatt hazasiettünk a Fontos Kultúrprogramról (lásd később) és már hétkor az Annunziata téren nyomorogtunk -: hát persze, a vébé fináléjáról!

...arra az elhatározásra jutottunk, hogy kőkemény Itália-drukkerekké válunk az esti meccsre...

A sienai palio enigmája, július 2

Mindennapjaink megváltoztak, és "azok a régi szép idők" már nem nagyon fognak visszatérni... oh... ez már a vég...

Ma megnéztük a Leon Battista Alberti-kiállítást a Strozzi-palotában, fantasztikus volt (főleg a légkondi!)...

Ma elmentünk megnézni Dávidot, mert ingyen volt...

Ma délután olyan szép napsütés volt, hogy munka után & tanulás helyett inkább elmentünk megnézni Firenze hatalmas reneszánsz kertjét, a Giardino di Bobolit.

Katartikus volt a mai napunk a dolgozóban, ha minden jól megy, végetért a projekt.

Kívülről minden bizonnyal a dóm Firenze leglenyűgözőbb temploma, de belül nem találsz túl sok látnivalót, még belépőt se szednek... sokkal érdekesebb a Santa Croce, Dante kedvence...

Pénteken ügyesen átmentünk "életünk első olasz vizsgáján" (ahogy Momo kicsit később - a pozitív gondolkodás jegyében - összefoglalta az eseményeket Justinnak), hogy hogy s mint, azt inkább hagyjuk.

Néha érdemes korán kelni (de csak néha...:-)

1739-ig "népi játéknak" számított Firenzében; 1930 óta pedig a hagyományt felélesztve nyaranta újra megrendezik a történelmi focibajnokságot. Na persze a futball azóta itt is más irányt vett... de úgy tűnik, az ősi játék is...

Majdnem elmentünk Bolognába, de miután csak pár órás késéssel sikerült felébredni (a fél 7-hez képest), meg, a melegfront miatt talán, elég nyomott nap volt a szombati amúgy is, csak a szomszédos Pratóig jutottunk. Mindig azt hittem, hogy egy kicsi és elég jelentéktelen város, úgyhogy meglepett, hogy az útikönyv(ek) szerint Toszkánában a második (vagy harmadik) legnépesebb.

A vizsga közeledtével egyenes arányban nő a blogolási kedv... úgyhogy jöjjön pár kép a tegnap estéről.

Kicsit furcsa volt visszatérni Firenzébe, csak egy estét töltöttem itt, mielőtt Elbára indultunk, szóval időközben eléggé kizökkentem az itteni életből. De nem volt nehéz visszarázódni... :-) Hétfőn még jó fáradt voltam, itthon döglöttem egész délután (ahogy az udinei erasmusosok mondanák, hardcore "casare" folyt.

Péntek... hajnali négyes kelés (hajnali kettes lefekvés után: igazi élmény), vacogós alvás a vonaton, míg egyszer csak visszafelé indult el, mire kicsit megijedtünk - de ez szerencsére csak azért volt, mert először Piombino városközpontban állt meg, és onnan vissza kellett tolatnia a kikötőhöz. Itt csatlakoztunk a pisai erasmusos csoporthoz, és kompra szálltunk, ahol végre megittunk egy életmentő kávét. És azon filóztam, ha napközben is ilyen hideg van, hogy éljük túl sátorban az éjszakát...

Pár kép, már fáradt vagyok írni...

A napsütötte Appennineket szeljük át, és kicsit hülyén érzem magam, amiért felcserélem a 32 fokot a 18-ra, és a napot az esőre...

Az utóbbi hetek lazulós... (ööö... lezüllős?) időszaka után ma reggel friss gondolatokkal ébredtem... részben a holnaputáni hazautazásnak hála... és részben neki, tudom, tegnap a főcím volt, de talán nem vettétek észre. Micsoda különbség "külföldi élmények" és "külföldi élmények" között... kicsit elszégyelltem magam.